Három egymást követő eset: egy közelmúltbéli buszozás, egy taxis csevej és egy benzinkútnál folytatott könnyed beszélgetés arra serkentett, hogy elmélyüljek a kommunikáció jelentőségén.

Első eset: Amint egy lány szomorú arccal és remegő kézzel helyet foglalt mellettem a buszon, félredobtam a „miért is szólnék hozzá, hiszen idegen” elképzelést és kedvesen, a szemébe nézve csupán annyit kérdeztem: „Merre utazol?” Ő pedig mondván a város nevét, elmosolyodott és szemmel láthatólag felszabadult.

Második eset: A taxis eset arra a meglátásra vezetett rá, hogy az első benyomás valóban nagyon csalóka lehet, hiszen valóságos filozófiai eszmefuttatásba bonyolódtunk, ahol eszméletlen sebességgel szaladt az idő, a végén pedig őszintén bevallottuk egymásnak, hogy mindkettőnk lelki szeme előtt egy másmilyen ember képe rajzolódott ki az első szemrevételezés pillanataiban.

Harmadik eset: A benzinkutas társalgást egy apró gesztus, figyelmesség indította be, éspedig a szendvicsmelegítéshez segítettem felbontani és előkészíteni a zsömlét, amelynek hatására a hölgy hálásan és félénken feltekintett, mondván: „nem vagyok én ilyesmihez hozzászokva”és már kezdetét is vette egy különlegesen kellemes társalgás, amely sokáig emlékezetes marad.

A kommunikációt sokan és sokféleképpen értelmezték már. Ezen meghatározások sorából kiemelkedik az információátadás, és az önmagunk, illetve érzelmeink, gondolataink kifejezésének eszköze. A kommunikáció történhet szavakkal és gesztusokkal, mimikával egyaránt. A beszélő kódokat közvetít, amelyeket a hallgató értelmez és később megfordul a szerep, amely párbeszédet eredményez.

Valóban ilyen egyszerű lenne a dolog? Nem szükséges vállalni az itt és most válasz feladatát, hiszen a vélemények gyakorta változnak. Jelen pillanatban az a bibliai idézet sejlik fel ennek kapcsán (a beszédre átültetve), mely szerint: „most tükör által homályosan látunk”, hiszen a szavak (bár elkerülhetetlenek és hihetetlenül fontosak társadalmunkban), csupán körülírnak, szemléltetnek, érzékeltetnek, úgymond egy szerkezet apró kis darabkáit nyújtják át a befogadónak, hogy az valamelyest el tudja képzelni az eredeti alkotást.

A kommunikáció egy torz ablak, amelyen keresztül beleshetünk a „másikba”, az eredmény pedig: mindenki másként lát, érez és gondol mindarról, amibe belekémlelt. (folytatás következik)