Három egymást követő eset: egy közelmúltbéli buszozás, egy taxis csevej és egy benzinkútnál folytatott könnyed beszélgetés arra serkentett, hogy elmélyüljek a kommunikáció jelentőségén.
Első eset: Amint egy lány szomorú arccal és remegő kézzel helyet foglalt mellettem a buszon, félredobtam a „miért is szólnék hozzá, hiszen idegen” elképzelést és kedvesen, a szemébe nézve csupán annyit kérdeztem: „Merre utazol?” Ő pedig mondván a város nevét, elmosolyodott és szemmel láthatólag felszabadult.
Második eset: A taxis eset arra a meglátásra vezetett rá, hogy az első benyomás valóban nagyon csalóka lehet, hiszen valóságos filozófiai eszmefuttatásba bonyolódtunk, ahol eszméletlen sebességgel szaladt az idő, a végén pedig őszintén bevallottuk egymásnak, hogy mindkettőnk lelki szeme előtt egy másmilyen ember képe rajzolódott ki az első szemrevételezés pillanataiban.
Harmadik eset: A benzinkutas társalgást egy apró gesztus, figyelmesség indította be, éspedig a szendvicsmelegítéshez segítettem felbontani és előkészíteni a zsömlét, amelynek hatására a hölgy hálásan és félénken feltekintett, mondván: „nem vagyok én ilyesmihez hozzászokva”és már kezdetét is vette egy különlegesen kellemes társalgás, amely sokáig emlékezetes marad.